Szőkefalvi-Nagy Gyula matematikaverseny

Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékverseny 2016-2017

A tanév folyamán két alkalommal (két fordulóban) a középiskolák minden évfolyamának 6-6 feladatot küldünk, amelyet a versenyben résztvevők egyénileg, otthonukban oldanak meg. A leírt megoldásokat szaktanáruknak a beadási határidőre kell átadniuk. A megoldásokat pontozzuk. Az első két forduló eredménye alapján hívjuk be a résztvevőket a harmadik, döntő fordulóra, amely 6 feladat megoldása 4 óra zárthelyi munkában.

A versenyzők végső rangsorát a döntő alapján a Versenybizottság állapítja meg. A győztesek és helyezettek jutalmazásban részesülnek. Az egyes feladatok pontszámát, amely valamennyi feladatra egységesen 10 pont, teljes és kifogástalan megoldásra állapítottuk meg. A lényegesen különböző megoldások külön pontozhatók, de egy feladat megoldásáért legfeljebb 15 pont adható.

A versenyt az előző évekhez hasonlóan bonyolítjuk le. Az iskolák matematikai munkaközösségeinek megküldjük az első, majd a második forduló feladatait és azok kihirdetik a versenyzőknek. Kérjük, hogy a versenybe benevező iskolák az 1. forduló feladatainak kézhezvételétől számított két héten belül levélben jelezzék nevezési szándékukat a versenybizottságnak. A beadási határidő után a munkaközösségek a dolgozatokat kijavítják, pontozzák és az eredményekről a 2. forduló után kimutatást készítenek. Ezt a kimutatást a munkaközösségek vezetői a II. forduló beadási határideje utáni két héten belül Békés megyéből Marczis Györgynek, Bács-Kiskun megyéből Varga Józsefnek, a többi iskolából Kosztolányi Józsefnek (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 1.) küldjék el.

A fordulók időpontjai:

I. iskolai forduló; beadási határidő: 2016. február 10.

II. iskolai forduló; beadási határidő: 2016. március 10.

III. zárthelyi forduló; tervezett időpont: 2016. április 21.

A részletes versenykiírás és a feladatsorok letölthetőek a mellékletek közül.



A Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékversenyt minden évben megrendezi az Intézet a tehetséges középiskolás diákok részére. Ezen az oldalon megtalálhatók a verseny feladatsorai és eredményei 2003-tól 2009-ig, a későbbi versenyekkel hamarosan bővítjük.