Diszkrét matematika előadás/gyakorlat - levelező (MBLK12E/G)
2018/2019 II. félév
A jegyet a gyakorlati zh-n, az elektronikus teszteken és a vizsgán elért eredmények határozzák meg.
Előadásvázlatok: (A csillaggal jelölt tételeket nem kell bizonyítani.)
Számelmélet, Logika, Halmazok és leképezések, Relációk, Algebrai struktúrák
Gyakorlat: A gyakorlaton írt dolgozattal 36 pont szerezhető, időpontja: május 10. 10 óra. Ebből minimum 16 pontot el kell érni. A dolgozat a vizsgaidőszak első felében egyszer javítható. A javító/pót dolgozat időpontja: május 24. 10 óra.
Feladatsorok:
Számelmélet, Logika, Halmazok és leképezések, Relációk, Algebrai struktúrák
Elektronikus tesztek: A félév során 6 elektronikus tesztet lehet majd kitölteni, egy teszt kitöltésével legfeljebb 4 pont szerezhető. A teszteket csak a nyitó és záró dátum között lehet kitölteni, ezek időpontja a tesztek mellett szerepel. A tesztet többször is ki lehet tölteni, de minden nap maximum egyszer, és mindig más-más feladatokkal. A teszt megnyitása már törli ez előző eredményt, tehát a végső eredmény mindig a legutoljára elkezdett teszt eredménye lesz. A maximálisan elérhető 24 pontból minimum 10 pontot meg kell szerezni.
Bejelentkezés: http://www.math.u-szeged.hu/~mmaroti/tests/
Azoknak, akik teljesítették a zh-n és az elektronikus teszteken a minimum követelményket, a következő módon számolunk egy "ideiglenes jegyet":0–27: elégtelen
28–35: elégséges
36–43: közepes
44–51: jó
52–60: jeles
Vizsga: Az vizsgázhat, aki legalább elégséges "ideiglenes jegyet" kapott. Az "ideiglenes jegy" beleszámít a vizsgán megszerezhető jegybe. A vizsgának írásbeli és szóbeli része is lesz, a tanult fogalmakat és összefüggéseket kell tudni, bizonyításokkal együtt.