Tudnivalók a záróvizsgáról

A záróvizsga az alap- és a mesterszakon két részből áll. Egyfelől a hallgatónak meg kell védenie az általa írt szakdolgozatot illetve diplomamunkát az adott tanszék által meghatározott időpontban. Másrészt a hallgatónak teljesítenie kell egy bizottság előtti szóbeli vizsgát, melynek időpontjáról és beosztásáról a záróvizsga-időszakban a Tanulmányi Osztály folyosóján kihelyezett hirdetmény ad tájékoztatást.

A szóbeli vizsgán a felkészülési idő legalább 120 perc. A felkészülés során az alapszakon semmilyen segédeszköz nem vehető igénybe. A matematikus és az alkalmazott matematikus mesterszakokon a vizsgázók használhatják a könyvtárban megtalálható nyomtatott szakirodalmat. Alkalmazott matematikus mesterszakon a tételsorban lévő 15 tétel közül a vizsgázó előzetesen megadhat 5 olyan tételt, amelyet szeretne elkerülni. A maradék 10 tételből egyet kell húznia, és ebből kell felkészülnie és vizsgáznia.

Záróvizsga tételsorok