TTIK Centenáriumi Diákpályázat

TTIK Centenáriumi Diákpályázat

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar centenáriuma alkalmából intézetenkénti pályázatot/versenyt hirdet középiskolásoknak. Lehetőséget szeretnénk biztosítani a fiataloknak, hogy az eddig is szimpatikusnak tartott tudományterülettel kapcsolatban még jobban elmélyedjenek egy-egy részterület rejtelmeiben, összemérjék tudásukat, rátermettségüket, kreativitásukat, problémamegoldó készségüket a korosztály többi érdeklődőivel, és mindeközben tudásuk gyarapodjon, készségeik fejlődjenek, megismerjék Karunkat, és mi is ismerkedjünk velük. És nem utolsósorban legyen ez egy jó buli... A versenykiírások újszerűek, izgalmasak, reméljük, elnyerik az érintettek és tanáraik tetszését. A jövőben, a jubileumi év után is további versenyköröket tervezünk meghirdetni.

A Bolyai Intézet versenykiírása:

SZTE TTIK Centenáriumi Diákpályázat (Matematika)

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Bolyai Intézete diákpályázatothirdet középiskolások számára. A pályázók három kategóriában indulhatnak.

I. kategória: matematikához kapcsolódó képzőművészeti alkotások.

II. kategória: matematikához kapcsolódó iparművészeti alkotások.

III. kategória: matematikához kapcsolódó számítógépes szoftverek.

A pályázat célja, hogy azoknak a fantáziáját is megmozgassuk a matematikával kapcsolatban, akik nemfeltétlen a legjobb versenyzők, de éreznek nyitottságot a matematika szépsége iránt.

A pályázat részletes leírása:

Minden pályázótól kérünk egy rövid bemutatkozó leírást, melyből egyértelműen kiderül a pályázó ésfelkészítő tanárának neve, email címe, iskolája, valamint, amennyiben ez releváns, a pályamunkák megszületésében közreműködők neve és (online) elérhetősége.

Az I. kategória esetén olyan képzőművészeti alkotásokat várunk, melyek matematikai ihletésűek, valamilyen matematikai tényszerűséget mutatnak be, viszont a matematikai háttértől eltekintve, önálló képzőművészeti értékük is van. A pályázati mű lehet fénykép, szobor, festmény, stb., bármilyen kreatív alkotást szívesen fogadunk.

A II. kategória esetén olyan saját kézzel készített alkotásokat várunk, melyek lényege, hogy valamilyen matematikai fogalmat vagy összefüggést mutasson be dinamikus módon. Tehát az alkotás igazából egy olyan tárgy, aminek valamely része mozgatható, vagy mozog és ezzel valami matematikai téma demonstrálható. A pályamunkák készülhetnek fémből, fából, bármilyen kézzel megfogható anyagból, de az első kategóriával ellentétben ide olyan műveket várunk, melyek elsődleges célja nem a puszta szépség és esztétika, hanem a működőképességés a dinamikus illusztráció. Természetesen előnyt jelent, ha emellett a mű még szép is.

A III. kategóriában számítógépes programokat várunk benyújtásra, mely egy középszintűmatematikai feladat vagy téma megoldását, demonstrálását, modellezését segíti 21. századi számítógépes eszközökkel. Az értékelés elsődleges szempontja a program funkcionalitása, azonban előnyt jelenthet, ha a szoftver igényes grafikus kezelőfelülettel rendelkezik. Az elkészített program mellé kérünk egy rövid, de pontos technikai leírást arról, hogy a programot hogyan lehet működtetni, futtatni, valamint kérjük a program forráskódját is mellékelni.

A pályázati művel együtt kérünk egy legfeljebb 2 oldalas leírást, melyben a diák kifejti, hogy milyen matematikai háttér jelenik meg az alkotásában, és miért pont ezt a téma motiválta a pályamű elkészítését. A szöveges leírásokra külön formai és technikai követelmények nincsenek. Az I.-II. kategória alkotásainak egy ember által kényelmesen mozgathatónak kell lennie. A pályázok köre: középiskolások pályázhatnak egyénileg vagy legfeljebb 3 fős csapatokban.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. szeptember 30.

A pályázat benyújtásának módja: Amennyiben a pályázat nem tartalmaz fizikailag megfogható tárgyat, a pályázat teljes mértékben benyújtható online az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.email címre, Bogya Norbertnek. Az első két kategóriában a pályázatnak szerves, fontos része egy kézzel megfogható alkotás, amit eredeti példányában kérünk személyesen vagy (amennyiben a lehetőségek megengedik) postán eljuttatni a Bolyai Intézet irodájába, az SZTE Bolyai Intézet, Aradi vértanúk tere 1., Szeged, 6720 címre. Ezek a tárgyak a pályázat benyújtásával az Intézet tulajdonába kerülnek. Ha a pályázat digitális kép, az elektronikusan is benyújtható, de kérünk hozzá egy tulajdonjog átruházási szerződést az intézet nevére és címére. A pályázat többi része elektronikus formában is benyújtható a fenti email címre. A pályázat értékelése: a pályamunkákat a Bolyai Intézet oktatói fogják elbírálni, a kategóriák nyerteseit emailben értesítjük. A pályázat díjazása: a kategóriák legjobb pályázói és felkészítő tanáraik összesen 200000 forint értékű ajándékban részesülnek, valamint a pályamunkák az SZTE Bolyai Intézetében kiállításra is kerülnek. Bármilyen további kérdés esetén a fenti email címen várjuk a leveleket.

Mellékletek:
Download this file (TTIK100.pdf)TTIK100.pdf50 Kb