A Szegedi Geometria Nap sorozatról

A Szegedi Geometria Nap a Geometria Tanszék néhány évente megrendezésre kerülő egy napos konferenciája.

A rendezvény-sorozatot 2014-ben indította el Kurusa Árpád, aki az első két alkalom szervezője is volt.

A rendezvény fő célja olyan lehetőség teremtése a geometria különböző területein dolgozó, leginkább magyar matematikusoknak, amelyen konferencia-körülmények között mutathatják be munkájukat eredményüket az érdeklődőknek, egymásnak és postgraduális hallgatóknak.

A helyszín a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Instézete, ahol már több mint száz éve dolgoznak geométerek köztük olyanok mint Klug Lipót, Kerékjártó Béla és Szőkefalvi-Nagy Gyula, hogy csak néhányat említsünk.

A sorozat első alkalommal 2014. május 22-én került megrendezésre.

A sorozat második alkalommal 2017. október 6-án került megrendezésre.

A sorozat harmadik alkalommal 2020. október 9-én került volna megrendezésre, de a COVID-járvány miatt elmaradt.

A sorozat harmadik alkalommal 2021. október 1-én kerül megrendezésre.


© 2024 Geometria Tanszék