Pap Gyula

Nekrológ

Pap Gyula 1954. május 12-én született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta. Matematikusi diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett 1977-ben Debrecenben. Kandidátusi fokozatát Litvániában szerezte a Vilniuszi Egyetemen, Vygantas Paulauskas professzor témavezetése mellett 1985-ben. 1996-ban habilitált a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1999-ben lett az MTA doktora.

1977-től 2009-ig a Debreceni Egyetemen, korábbi nevén a Kossuth Lajos Tudományegyetemen dolgozott. Bejárta a tudományos ranglétrát: 1977-ben tanársegédként kezdett, 1999-től pedig egyetemi tanár. Több évig volt az Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszék tanszékvezetője, valamint a Matematika és Informatika Intézet igazgatója. Szegedre 2009-ben került, ahol 8 évig volt a Sztochasztika Tanszék tanszékvezetője. 2019 szeptemberétől a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet vendégkutatója is volt.

Tudományos érdeklődése szerteágazó. Pályája elején valószínűségi mértékek tulajdonságait vizsgálta topologikus csoportokon. Nagydoktori disszertációja is ebben a témában íródott.
Az elmúlt 20 évben autoregressziós és elágazó folyamatok statisztikai kérdéseivel, valamint pénzügyi matematikával is foglalkozott. Több nemzetközi együttműködés témavezetője is volt a magyar részről, sikeresen bevonva ezekbe diákjait és kollégáit.

Nagy terve volt könyvet írni elágazó folyamatok statisztikai paraméterbecsléseiről, melyet éppen ebben az évben tervezett elkezdeni. Pap Gyula 140 tudományos dolgozatnak, 1 egyetemi tankönyvnek a szerzője, és további 5 cikke került elfogadásra. Iskolateremtő munkássága kimagasló. Számolatlan szakdolgozója, diplomamunkázója, diákköri hallgatója mellett 10 doktori disszertáció témavezetője volt.

2009-ben, 55 évesen került Szegedre a Bolyai Intézet Sztochasztika Tanszékének élére. Barátságos, közvetlen személyiségével, sokat dolgozva gyorsan beilleszkedett. Az itt töltött 10 év alatt 3 évig volt intézetvezető, 50 tudományos dolgozata jelent meg, és 4 doktorandusza szerzett PhD fokozatot. Az intézeti kirándulások, borozások és az intézeti rendezvények állandó résztvevője, valamint az intézeti teniszválogatott és az intézeti énekkar kihagyhatatlan tagja.

Hiányozni fog. Emlékét megőrizzük.

Pap Gyulát 2019. október 30-án, szerdán 12 órakor kísérjük utolsó útjára a Debreceni köztemetőben.

 

Barczy Mátyás megemlékezése Pap Gyuláról ebben a pdf fájlban található. 

Kevei Péter megemlékezése Pap Gyuláról ebben a pdf fájlban található.