Előadásomban a Hagyományok és reformok a magyar matematikaoktatásban 1945 és ’78 között című doktori munkám egy kialakulóban lévő fejezetét kísérlem meg bemutatni. Az előadás első, bevezető részében magyar matematikusok egy olyan csoportjáról fogok beszélni (elsősorban Kalmár Lászlóról, Péter Rózsáról, Rényi Alfrédről, Varga Tamásról), akik az 1940-es években részt vettek a Karácsony Sándor körül szerveződő, oktatási-nevelési kérdésekkel foglalkozó értelmiségi körben, később pedig – bár nagyon különböző módon és mértékben – mind jelentős hatást gyakoroltak a hazai matematikaoktatás fejlődésére, különösen az 1970-es években végbemenő reformokra. Igyekszem megmutatni, hogy az írásaikból koherens matematikafelfogás és matematikaoktatásra vonatkozó elképzelések olvashatók ki, melyek ráadásul régebbre visszanyúló, mélyebb hazai hagyományok meglétére is utalnak, hiszen többek között Pólya György felfogásával is feltűnően egybevágnak.
Előadásom második felében Péter Rózsa Játék a végtelennel című, matematikanépszerűsítő írásként számon tartott, de a hazai matematikaoktatásra kimutathatóan jelentős hatást gyakorló művének 4. és 5. fejezetét elemzem részletesen. Azt vizsgálom, hogy milyen problémamegoldási stratégiákat alkalmaz a szerző, s hogyan építi föl problémák, kérdések és rájuk adott válaszkísérletek során át a közvetíteni kívánt matematikai tudást.