Praktikum (2014 ősz)

Időpont, helyszín:

hétfő 10-12, Irinyi épület, udvari terem,
csütörtök 14-16, Bolyai épület, Vályi terem.

Tudnivalók: A gyakorlaton a középiskolában tanult matematikai anyaghoz fogunk példákat gyakorolni, a használt módszereket átismételni, és azokat pontosítani. Az órán az alábbi feladatgyűjteményből fogunk dolgozni, az órai feladatokat és a dolgozatpéldákat is innen fogjuk majd venni. A félév folyamán 4 darab 15 perces kisdolgozatot és 2 darab 45 perces nagydolgozatot iratunk az alábbi időpontokban. A kisdolgozatokra 10-10, a nagydolgozatokra pedig 30-30 pontot lehet szerezni. A gyakorlati jegy az alábbi ponthatárok szerint kerül meghatározásra. A gyakorlat aláírásának feltétele, hogy az összesen 6 dolgozat közül a hallgató legalább 3 dolgozaton megjelenjen. A vizsgaidőszak első hetében iratni fogunk egy összevont pótló/javító dolgozatot az egész félév anyagából. Ezt bárki megírhatja, aki megszerezte az aláírást a kurzusra, de csak azzal a feltétellel, hogy a féléves eredményét elfelejtjük, és a gyakorlati jegyét csak ez az egy dolgozat fogja majd meghatározni.

Feladatgyűjtemény: Bagota Mónika, Kovács Zoltán, Krisztin Németh István: Matematikai praktikum feladatgyűjtemény, Polygon Jegyzettár sorozat, Szegedi Egyetemi Kiadó, 2008.

Ponthatárok:

86-100 jeles (5)
74-85jó (4)
62-73közepes (3)
50-61elégséges (2)
0-49elégtelen (1)

Előzetes időbeosztás:

Szeptember 1., 4.: Algebrai azonosságok, elsőfokú egyenletek és egyenlőtlenségek.

Szeptember 8., 11.: Másodfokú egyenletek és egyenlőtlenségek.

Szeptember 15., 18.: Kisdolgozat. Abszolútérték, előjel, egészrész, törtrész.

Szeptember 22., 25.: Négyzetgyökös egyenletek és egyenlőtlenségek.

Szeptember 29., október 2.: Kisdolgozat. Exponenciális egyenletek és egyenlőtlenségek.

Október 6., 9.: Logaritmusos egyenletek és egyenlőtlenségek.

Október 13., 16.: Nagydolgozat. Trigonometrikus egyenletek és egyenlőtlenségek.

Október 20., 23.: Hétfőn további trigonometrikus feladatok, csütörtökön szünet.

Október 27., 30.: Elemi síkgeometria.

November 3., 6.: Kisdolgozat. Nevezetes síkidomok és mértani testek.

November 10., 13.: Koordinátageometria.

November 17., 20.: Kisdolgozat. Számtani és mértani sorozatok, százalékszámítás.

November 24., 27.: Összeszámlálási feladatok.

December 1., 4.: Nagydolgozat.

December 10., 8-10 óra: Pótló/javító dolgozat.