Kurusa Árpád

e-Könyvek

Fel

Bevezetés a geometriába

Bevezetés a geometriába copyrighted Kurusa Árpád:
Bevezetés a geometriába

Ez a könyv a 2015-ben ugyancsak ,,Bevezetés a differenciálgeometriába'' címmel a Polygon Kiadó Jegyzettár sorozatában megjelent könyv új, immár szabad hozzáférésű verziója.

Ez az e-könyv azért készült, mert a benne szereplő anyag aligha lesz valaha is teljesen végleges, hiszen mindig lehetnek és lesznek is benne fejleszthető gondolatok, továbbá persze mindig lehetnek benne javítani való kisebb hibák és hiányosságok is.

A könyv célja változatlanul az, hogy pontos fogalmakon keresztül, csak a feltétlenül szükséges technikai apparátus bevetésével építse fel először az affin, majd erre építve az euklidészi geometriát, továbbá azok fontos eredményeit.

A tartalom nem az ókori görögök tudományából kiindulva indítja el az olvasót, de határozottan szembesít őt a szisztematikus felépítés szükségességének két és fél évezredes igényével, miközben a geometria régi és modern fejezeteinek egységes tárgyalását adja.

Hozzászóláskor, illetve hivatkozáskor kéretik az e-könyv címlapján szereplő verziószám közlése is, mert enélkül egy ilyen sűrűn változó anyagban nem lehet könnyen azonosítani a kapcsolódó tartalmat.


 

Szabadon letölthető e-könyv.
Powered by Phoca Download

Matek-blog

Egyebek-blog



© 2024 Kurusa Árpád