Kurusa Árpád

Egyebek-blog

Micsoda mércék!

Nincs ám mindenhez mérce!

Manapság mindenki mindent mérni akar, amiről azt hihetnénk, hogy a haladás útja, hiszen a tudomány területén a mérés és számszerűsítés hatalmas haladást indukált. Sokan a mérés lényegét a számszerűsítésben látják, de ez nem csak téves, de rendkívül ártalmas is a gondolkodásra, hiszen erre alapozva születnek olyan furcsaságok, mint az egyetemek mérésére hivatott QS Topuniversities és Webometrics Ranking of World Universities számlisták.

A Szegedi Egyetem elég jó helyen áll ezeken a listákon, de vajon tényleg érdemes az ilyen listákat figyelni?

Az olyan többdimenziós objektumok, mint amilyenek az egyetemek nem mérhetők objektíven egyetlen számmal, hiszen egy flakon térfogata sem árulja el, hogy milyen magas, vagy mekkora területű az alja, pedig ez az információ még akkor is fontos lehet, ha a fő cél a minél több folyadék beletöltése, mert ebben az esetben is kiderülhet, hogy túl magas flakont nem is tudunk kezelni.

Más a helyzet, ha a mérni kívánt többdimenziós objektumok hasonlóak. Ilyenkor a mérés sokkal objektívebb információt adhat, de még ha a flakonok alakjáról tudjuk is, hogy magasságuk és alapterületük aránya közel azonos, akkor is előfordulhat, hogy kezelhetőbb a több kis flakon, mint az együttes térfogatukat egyben nyújtó nagy flakon.

Mivel az egyetemek valamiféle értelemben hasonlítanak egymásra, az első bekezdésben megadott mércék akár jók is lehetnek, ha nincs specifikus célunk egy-egy egyetemmel. Utóbbi esetben azonban legjobb ha némi kutakodás árán, de saját listát állítunk fel -- azzal szemben legalább nem jelentkezik az objektivitás elvárása -- lehet nyugodtan szubjektív, csak magunknak tetsző.

Felvetődik azonban a kérdés, hogy egyáltalán van e módszer egy olyan bonyolult objektum megmérésére, mint amilyen egy egyetem. Erre pozitív válasz kellene akkor is, ha az objektivitás már nem követelmény, de a mérési eredmények szerinti rendezésre igény van.

Matematikai példák sokasága mutatja, hogy ritka kivételektől eltekintve minden mérés tekintetében vannak nem mérhető objektumok, vagy az elvárttól nagyon eltérően viselkedő mérési eredmények. Emiatt nem azt kell vizsgálni, hogyan lehet mérni egy egyetemet, hanem, követve Max Plancknak a fizikai fogalomalkotást megalapozó gondolatát, azt kell eldönteni, hogy melyik mérési eljárást fogadjuk el az egyetemek mércéjének. Ezért nem az egyetemeket kell mérni, hanem a fizikusok példáját követve valamelyik mérés eredményét kell elfogadni, mint az egyetemet mérő mutatót.

Habár Max Planck gondolata, ami a tőlünk független fizikai világban működni is látszik (itt most ne ejtsünk szót a filozófiai szinten ennek azért erősen ellentmondani látszó határozatlansági relációról), megoldani látszik a "hogyan mérjük az egyetemeket" problémáját azzal, hogy csak egy döntést kell hoznunk arról, hogy "mivel mérjük az egyetemeket", valójában azonban egy ilyen döntés befolyásolja az egyetemeket és a mérés hamarosan elveszti értelmét. Az ilyen jellegű folyamatok jó példáját látni az autók törékenységét mérni hivatott tesztek esetében, ahol a kezdeti gyenge eredmények után ma már minden autó tökéletesnek látszik, holott nyilván nem ez a valós helyzet.

Hasonló problémával állunk szemben a tudományos munka mérése ügyében. Minden racionális kritika ellenére a tudományt annyira szeretné már mérni a tudományon kívüli világ, hogy ezekről már humorizálni is lehet! Mégis mi történt e "mérések" következtében? Amikor publikációs listák hossza tűnt mérvadónak, a többszörösére nőtt a publikációs listák hossza (ma egy átlag kutató is többet publikál mint 100 éve a legnagyobb tudósok tették), aztán mikor a hivatkozási számok kerültek előtérbe, akkor szárba szökkent a cikkekben hivatkozott publikációk száma. Mióta pedig elkezdték súlyozni a hivatkozásokat az úgynevezett impakt-faktorral, azóta egyre növekszik az egyes folyóiratok önhivatkozási száma.

További érdekes rangsorok:


© 2024 Kurusa Árpád