Tanáraim

Közzétéve: 2011. január 28. péntek, 12:42

Legfontosabbnak érzett tanáraim, akiknek ma is úgy érzem, hogy sokkal tartozom.

Az alábbi sorrend nem jelent semmi tartalmit. Nem is tudnám őket fontossági vagy más rendbe állítani. Annyi biztos, hogy mindtől tanultam valami olyat, amiről ma is tudom, hogy Tőle tanultam.

"Törpék vagyunk az óriások vállán"  -  Bernard de Chartres


Szabó Zoltán Szabó Zoltán geometriai előadásokat tartott nekem, melyek közül a differenciálgeometria előadás volt nagyon emlékezetes számomra. Aztán megkérdezte, hogy nem akarok a Hilbert-problémában felmerült egyik részkérdéssel, az úgy nevezett bumeráng-transzformációval foglalkozni. Akartam.


Csörgő Sándor Csörgő Sándor valószínűségszámítási előadását nem feledhetem. Itt lettek a mértékek a barátaim. Aztán sokat beszélgettünk intézetünkről és életének korai szakaszáról. Pár nappal végleges lebetegedése előtt, amikor már alig kapott levegőt egy egész délután mesélte mit és hogyan gondol a világról.


alt Pollák György az algebra klasszikus szépségét mutatta meg nekem több éven át tartó előadásain, de élénken élnek bennem filozófiai nézetei és a tudás mély tisztelete. Később is sokat beszélgettünk, de legjobban a Tisza partján tartott tavaszi és kora őszi előadásainak mély bölcsessége ragadott meg.


alt Totik Vilmos reguláris órán csak halmazelméletet tanított nekem, de magyarázatainak világossága és precizitása átütött. Leginkább teljességre törekvése hatott rám. Én is mindent tudni akartam és akarok. Íme egy előadása, ami megmutatja mire gondolok.


Hajnal Imre Hajnal Imre geometriai előadásokat tartott nekem középiskolában. Egyszer igazságom teljes birtokában közbevágtam és váltig állítottam, hogy sokkal egyszerűbb az, mint ahogy ő mondja. Higgadtan azt mondta, hogy le kell lassulnom és ha lassan elmondom a gondolatom, akkor meglátjuk. Természetesen neki volt igaza. Azóta alaposabb vagyok.


Gehér László Gehér László középiskolás koromban szakköröket, az egyetemen geometriát, topológiát és csoportreprezentációt tanított nekem. Lenyűgözött tudásának szélessége és mélysége és az, hogy fölényét e téren mennyire nem mutatja. Íme egy interjú vele.


Pintér Lajos Pintér Lajos Pintér Lajos középiskolás koromban szakköröket, az egyetemen analízist tanított nekem. Alapossága, és megoldásaiban a szépség üldözése mély nyomot hagyott bennem. Némely feladatra még ma is emlékszem, mert annyira váratlan volt a megoldás.
Pintér Lajosné középiskolában tanított nekem matematikát és szabálykövetést. Előbbiben kimeríthetetlensége, utóbbiban higgadtsága maradandóan belém égett.
Ha valaki nem tudná, e két tanárom házaspár és 2007-ben így együtt kapták meg a Rátz Tanárúr díjat. Minden bizonnyal ebben is egyedülállók. Jut eszembe, kedvenc közös formulájuk Euler $e^{i\pi}+1=0$ azonossága, de számukra igazán gyerekekkel foglalkozni gyönyörűség.


Suki Béla Suki Béla középiskolás koromban történelmet tanított nekem. Lenyűgözött a tudása és hétköznapi problémák iránti közönyössége, miközben filozófiai ismereteiről könyvekből szereztem tudomást.


Szécsi József Szécsi József középiskolás koromban zenét tanított nekem a szó legnemesebb értelmében. Megtanultam, hogy a zene minősége nem a stílusától függ, és a zenének kijár az a tisztelet, hogy kellő hangerőn hallgatjuk.


Szécsi Imréné Csonka Erzsébet Szécsi Imréné Csonka Erzsébet általánosban tanított nekem számtant-matematikát és bizony fegyelmet is. Emlékszem, hogy lisztet meg kartont kellett bevinni az órájára, ahol a kartonból hengert és kúpot ragasztottunk, aztán a lisztet öntögetve derítettük ki, hogy a hengerbe pont háromszor annyi liszt fér mint a kúpba.