Tudományos Diákköri Konferencia

Az érdeklődő hallgatóinknak lehetősége van arra, hogy a Bolyai Intézet kutatói segítségével és témavezetésével még diákéveik alatt belefogjanak tudományos jelentőségű problémák vizsgálatába. Ha ebből a munkából matematikailag lényeges eredmény születik, akkor az tudományos diákköri dolgozat alapjául szolgálhat. A dolgozattal részt lehet venni a Tudományos Diákköri Konferencián, és sokszor publikáció is születik belőle lektorált folyóiratban. Az ilyen eredmények nagyon sokat jelenthetnek egy jövőbeni matematikai karrier megalapozásában.

A Bolyai Intézetben intenzív diákköri munka folyik. Minden tanévben megrendezzük a Tudományos Diákköri Konferencia helyi fordulóját, ahol a legjobb dolgozatok díjat kapnak és szereplési lehetőséget az országos konferencián. Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát kétévente rendezik meg.

Az érdeklődő hallgatóknak azt javasoljuk, hogy vegyék fel kapcsolatot azokkal az oktatókkal, akik az őket érdeklő témában dolgoznak. Segítségképpen, alább megtalálhatók a Bolyai Intézet tanszékein kutatott témák az oktatók nevével. A diákköri munkában a konkrétan vizsgált probléma általában az oktatóval való személyes konzultáció során alakul ki. Egyes tanszékek és oktatók internetes honlapján további részletes információ található.

További információ: