Az elemi analízis példákban és feladatokban kurzus vizsgakövetelményeiről

A tárgy a matematikus alapszakon választható tárgy.

A félév során feladatokat fogunk megbeszélni, megoldani. A feladatok nagy része olyan "szöveges feladat" lesz, mely az analízis eszközeivel oldható meg; kisebb részük olyan analízis-feladat, amelyre az alapozó kurzusok gyakorlatáról kimaradt, de érdekes. Fontos azonban, hogy ezekhez a feladatokhoz nem kell extra felkészültség, különleges ötletek. A tárgyalt feladatok az első két félév törzsanyagára épülnek.

A fentiekből adódik, hogy a kurzus teljesítését elsősorban a tanár szakirányos, valamint a szakirány nélküli bsc-s hallgatóknak javasoljuk -- de közülük bérkinek, akiben van egy kis érdeklődés, nyitottság és feladatmegoldó kedv. (Reményeim szerint a legérdekesebbek azok a diszkussziók lesznek, amikor a feladatok motivációjáról, a modell határairól, az esetleges általánosításokról vagy specializálásokról, a különböző alkalmazató módszerekről beszélgetünk.)

Hétről hétre tűzünk majd ki házi feladatokat, ezek megoldása papíron beadható. Nem csak a "kerek" megoldás, hanem lényegében bármi, ami a feladatról eszükbe jut: akár csak egy átfogalmazás, numerikus vagy grafikus próbálgatás vagy egy részmegoldás is. (Külön öröm, ha a beadott megoldás TeX-ben készül, persze ez nem kötelező.)

Megfelelő mennyiségű és minőségű beadott feladattal a vizsga kiváltható, sőt, ez a teljesítés preferált módja. (Egyetlen megkötés, hogy a szó szerint egyező munkákat nem veszem figyelembe.)

2012. 09. 08.   Németh Zoltán

vissza

Valid HTML 4.01 
Transitional