Kovács Zoltán




(Click here for English version.)

Köszöntelek honlapomon! Itt olvashatók az egyetemi kurzusokkal kapcsolatos információk.

Kérlek, nézz rá a hirdetőtáblámra, hátha látsz valami aktuálisat vagy fontosat (kísérleti oldal).

Szakmai bemutatkozás

1999 óta dolgozom tanársegédként a Szegedi Tudományegyetem Analízis Tanszékén (a Bolyai -- matematikai -- Intézetben). Főként bevezető kurzusokat tanítok elsősorban tanárszakosok számára (Klasszikus és lineáris algebra, Matematikai praktikum, Számelmélet, Elemi matematika), illetve Kalkulus gyakorlatot programozó, közgazdász, fizikus, fizika tanárszakos hallgatóknak. Ezen kívül a Számítógép alkalmazása a matematika tanításában, a Numerikus és komputer-algebrai módszerek az analízisben, A matematika tanítása illetve az Absztrakt algebra című kurzusok oktatásában is rendszeresen részt veszek. Érdeklődési területem a fraktálok matematikája és a szabad szoftverek matematikai célú alkalmazásai.

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban óraadó tanárként matematikát és informatikát tanítok, ahol a helyi Linux szerverek karbantartója is vagyok. Ide kattintva ellenőrizheted, hogy a pc9 nevű szerverünk működik-e, s ha igen, néhány érdekes programot is letölthetsz.

Mindezek mellett korábban egy hazai cég számára információs rendszert terveztem néhány barátom segítségével. A program egy vállalatirányító rendszer, melyben a Linux szerverrel kapcsolatos programozási munkákat irányítom PostgreSQL alapú adatbázis-kezeléssel és webes alkalmazások felügyelésével.

Végzettség

Számítógépkezelő (1994), matematika-számítástechnika szakos tanár (1999). Szakdolgozatomat (gzippelt postscript, 971 kilobájt) a káosszal kapcsolatos alapismeretekről írtam Krisztin Tibor vezetésével.

Jelenlegi munkák

Rendszerint olyan programokon dolgozom, ami a szakmámba vág. A következő táblázat részletesen leírja, hogy melyik projekt milyen fejlesztési stádiumban van. A táblázat alatt a projektek rövid leírása is megtalálható.


Project neve     Verzió    Állapot  Munka állása      Utoljára módosítva
Maxirace         0.6       béta     folyamatban       2002-05-02
WMI              1.0.0     béta     folyamatban       2004-05-31
formconv         0.7.1     béta     folyamatban       2004-05-01 
XaoS             3.1       stabil   kész              2003-03-27
Lógó nyelv       1.7.1     stabil   stagnál           2002-09-24
Lógó nyelv       2.0       alfa     stagnál           2002-11-15
PGGlean          0.4.2     stabil   stagnál           2001-05-21
vico             0.1       alfa     stagnál           2000-10-11
fig-ISO88592-jpg 1.2       stabil   stagnál           2002-01-28
fileinrpms       0.1       stabil   stagnál           2001-04-19
icrontab         1.4       alfa     stagnál           2002-01-21
SC35-westel-SuSE 0.1       alfa     stagnál           2002-02-19
Cayley table     0.1       alfa     stagnál           2002-03-20

A PGGlean terminál alapú menüvezérelt SQL-lekérdező program, mely a PostgreSQL adatbázis-kezelőhöz készült. A vico program segítségével szöveges üzemmódban nézegethetünk képeket. A fig-ISO88592-jpg program segítségével magyar nyelvű feliratokkal láthatjuk el a gnuplot programmal készült grafikonjainkat. A fileinrpms egyszerű segédprogram, mellyel Red Hat Linux telepítő CD-ken kereshetünk fájlokat. Ha van kedved, bekapcsolódhatsz a Lógó nyelv című, elsősorban általános iskolásoknak készült Logo program bővítésébe is: a 2.0-s verzió már teljes egészében C nyelven készül, és a nyelvi ellenőrzőt a bison, a flex és a yacc programokkal segítjük elő.

Korábban a Maxirace című játékprogramot fejlesztettem nagy erőbedobással, radnótis tanítványaimmal együtt; ezen kívül elérhető néhány kisebb alkalmazás, pl. az Intelligens Crontab, a SuSE Linux 7.3 beállítása Siemens C35-ös mobiltelefonnal vagy egy rövid Pascal program, mely Rn és Rm közötti izomorfiákat képes igazolni.

Vajda Róbert kollégámmal nemrégiben vágtunk bele a WebMathematics Interactive program fejlesztésébe, mellyel a számítógéppel segített didaktikában próbálunk új területeket feltérképezni. Ehhez kapcsolódik a Formula Converter projekt is, melynek első, jól használható változata itt tekinthető meg. A XaoS (ejtsd: káosz) nevű, Jan Hubicka és Thomas Marsh nevével fémjelzett projekt újabban nagy kedvencem. Terveim szerint teljes körű nemzetközi támogatást és gyors Fourier-transzformáción alapuló optimalizálást építenék bele, amint erre időm jut.

A fenti programok szabadon másolhatók. A GNU General Public License adhat útmutatást, ha bármilyen jogi kérdésed vetődne fel.

Korábbi munkák

Régebben Turbo Pascalban dolgoztam (itt elolvashatod, mely további programozási nyelvekben szereztem jártasságot). A régi programjaim egy részleges listája az ETASP honlapjáról tölthető le, illetve számos matematikai tárgyú program is hozzáférhető. Olvashatsz a káoszról és a matematika tanításában alkalmazható szabad szoftverekről is. Néhány érdekes cikket gyűjtöttem össze ezen kívül számítástechnika címszó alatt.

Filozófia

Talán furcsának találod ezek után, de az életem fő mozgatórugója se nem a matematika, sem a számítástechnika, hanem Jézus Krisztus, akit Istenként tisztelek. Vallom, hogy az Ő személyében 2000 évvel ezelőtt Isten maga jött el a Földre, hogy a saját halálával bizonyítsa be, mennyire szereti teremtményét, az embert. Hiszem, hogy az Ő kereszthalála minden bűnömet eltörölte (akár egy helyettes véráldozat), és én ezt elfogadva, lélekben már most újjászületve Isten gyermeke lehetek. Hiszem azt is, hogy egykor majd színről színre láthatom Őt egy, a mostaninál sokkal jobb, tökéletes világban.

A kopáncsi keresztény gyülekezet tagja vagyok, melyet a térképen Hódmezõvásárhely közelében találhatunk meg.

Család

1999 óta nős vagyok. Feleségem, Gerda németet és matematikát tanít Hódmezõvásárhelyen a Németh László Gimnáziumban. Néhány fotót is letölthetsz rólunk, illetve bővebb családomról és barátaimról. A nyáron készült amerikai fotók is letölthetők.

Ha van egy kis idód, látogass el az öcsém vagy az édesanyám weboldalára is, szerintem érdemes! Talán a régi weboldalamról nyíló bc+ad hivatkozás is érdekes lehet.

Elérhetőség

E-mail: kovzol kukac math pont u kötőjel szeged pont hu (elnézést a kényelmetlenségért, csak ezt az email-címlopó robotok nem tudják elolvasni, egyelőre...). Telefon: +36-62-544647.


Kovács Zoltán (kovzol kukac math pont u kötőjel szeged pont hu)
http://www.math.u-szeged.hu/~kovzol

Utoljára módosítva: 2004-06-16 21:39