Diszkrét matematika II. (levelező) előadás + gyakorlat (MBLX112E/G)

2013/2014 II. félév

Gyakorlat: A gyakorlaton írt dolgozattal 30 pont szerezhető, időpontja: május 16. 16 óra Az teljesítette a gyakorlatot, aki a zh-n legalább elégséges jegyet szerzett, és az elektronikus tesztekből elért minimum 7 pontot, a teszten elért pontok nem számítanak bele a gyakorlaton szerezhető pontokba, csak a vizsga pontszámába.


Az elektronikus tesztek kitöltésével május 6. és június 6. között készülni lehet a dolgozatra, az ezen elért pontok nem számítanak bele a pontszámba.


Javító dolgozat: május 21. 10 óra vagy június 6. 10 óra, a vizsgával megegyező helyen. Legfeljebb egyszer lehet javítani, e-mailben kell jelentkezni rá.


Ponthatárok:
0–13: elégtelen
14–17: elégséges
18–21: közepes
22–25: jó
26–30: jeles


A dolgozat eredménye


Feladatsorok




Előadás: Az elektronikus teszteken és a vizsgán elért pontok összege határozza meg a félév végi eredményt.


  • Elektronikus tesztek: A félév során 5 elektronikus tesztet lehet majd kitölteni, egy teszt kitöltésével legfeljebb 3 pont szerezhető. A teszteket csak a nyitó és záró dátum között lehet kitölteni, ezek időpontja a tesztek mellett szerepel. A tesztet többször is ki lehet tölteni, de minden nap maximum egyszer, és mindig más-más feladatokkal. A teszt megnyitása már törli ez előző eredményt, tehát a végső eredmény mindig a legutoljára elkezdett teszt eredménye lesz. A maximálisan elérhető 15 pontból minimum 7 pontot meg kell szerezni.
    A tesztek kitöltéséhez a következő technikai háttér szükséges: internet + böngésző + pdf olvasó.

    • Javasolt konfigurációk: Windows + Internet Explorer/Opera + Acrobat Reader. Fontos, hogy a böngészőben kell megnyitni a fájlt, nem pedig külön letölteni.
    • NEM javasolt (biztos/általában/néha nem működő) konfigurációk: Windows + Firefox; Windows + Chrome; Safari böngésző.
    • Tipp: A tesztes oldalra "vendeg" azonositóval és "vendeg" jelszóval belépve ki lehet próbálni, hogy működik-e a rendszer.

    Bejelentkezés: http://www.math.u-szeged.hu/~mmaroti/tests/

    Az elektronikus tesztek kitöltésével május 6. és 21. között készülni lehet a dolgozatra, az ezen elért pontok nem számítanak bele a pontszámba.


  • Vizsga: Az vizsgázhat, aki legalább elégséges gyakorlati jegyet szerzett, és az elektronikus teszteken eléri a minimálisan szükséges 7 pontot. Az írásbeli vizsgán 45 pontot lehet maximum szerezni. A vizsgán beugró lesz az elektronikus tesztek 3. feladataihoz hasonló tesztkérdésekből.


    Az elektronikus teszteken és a vizsgán elért pontok összege határozza meg a jegyet.


    Ponthatárok:
    0–29: elégtelen
    30–36: elégséges
    37–44: közepes
    45–51: jó
    52–60: jeles


    Mintavizsga