Követelmény: A félév során 7 elektronikus tesztet
lehet majd kitölteni, egy teszt kitöltésével legfeljebb 2 pont
szerezhető. A
gyakorlatvezetők határozzák meg, hogy a hallgatók pontjaiba az elektronikus teszt pontjai beleszámítanak-e.
Azoknak, akiknek beszámít a pontjaiba az elektronikus teszt, a pontszámát felezik, így maximum 7 pontot lehet a tesztekkel szerezni a gyakorlaton elérhető 60 pontból.
Elérhetőség: A tesztek a
http://www.math.u-szeged.hu/~mmaroti/tests/ honlapon érhetők el.
Kapcsolattartó: Kátai-Urbán Kamilla (katai@math.u-szeged.hu).
Kérésekkel, megjegyzésekkel, technikai problémákkal őt, és
nem a gyakorlatvezetőket illetve az előadót kell keresni.
Regisztráció: A szorgalmi időszak második hetétől (szeptember 9-től) lehet regisztrálni.
A tesztek kitöltéséhez egyszeri regisztráció szükséges, mely a fenti
honlapon tehető meg. Csak az tud regisztrálni, aki a Neptun-ban addigra
szerepel az előadás névsorában.
Elfelejtett jelszó: Ha a jelszavát elfelejtette, akkor a tesztek
honlapján az új jelszó igénylésénél ugyanazt az e-mail címet fogadja
csak el a rendszer, amit korábban már megadott.
Kitöltés:
- A tesztek neve mellett szerepel a nyitó és záró dátum. A két dátum között naponta csak egyszer tölthetők ki a tesztek, és természetesen mindig más-más feladatokkal.
- Minden teszt a megnyitás után 20 percig tölthető ki, ezt túllépve a program automatikusan 0 pontot ad a tesztre.
- Egy teszt megnyitása automatikusan törli az előző eredményt, tehát a végső eredmény mindig az utoljára megnyitott teszt eredménye lesz.
Témakörök:
- Ítéletkalkulus
- Predikátumkalkulus, Halmazok
- Relációk
- Leképezések
- Komplex számok
- Polinomok, Determinánsok
- Mátrixok
Reklamáció:
A
technikai problémákat még az első teszt alatt próbálja mindenki
megoldani, mert a később előfurduló a rendszertől független technikai
problémák miatt reklamációt nem fogadunk.