December 13-án online matematikai diákolimpia volt egy izraeli egyetem
szervezésében. 15 országból 189 négyfős csapat vett részt, akiknek
közösen kellett megoldani a feladatokat és beküldeni az interneten
keresztül. Két kategóriában is zajlott a verseny, blitz illetve championship.
A blitz esetén csak a végeredmenyeket kellett beküldeni, a másiknál
a levezetéseket/bizonyitásokat értékelték.
A blitz végeredmenye még aznap kiderült, eszerint a Szakács Nóra / Dékány Tamás / Bogya Norbert / Dudás János
felállású csapatunk az első helyen végzett maximális pontszámmal (további négy csapattal holtversenyben), míg a Fridrik Richárd / Gyenizse Gergő / Kunos Ádám / Danka Tivadar felállású csapat a 17. helyet szerezte meg (nekik sajnos meg kellett küzdeniük az internetkapcsolattal is).
A championship végeredményét a mai napon hozták nyilvánosságra, utóbbi csapatunk 4. lett, míg az előbbi a 9.helyen zárt. 
Összességében mindkét csapat egy-egy arany illetve ezüstérmet szerzett.

A kitűzött feladatok, a megoldások és az eredmények megtalálhatók a következő címen:  http://www.i-olymp.net