Csákány Béla vagyok, kiérdemesült egyetemi tanár, a kilencven éves szegedi egyetemnek bő hatvan év óta polgára, a harminc éves zsombói Wesselényi Népfőiskolának pedig jó húsz év óta előadója. 60 kétharmada a 90-nek, hasonlóképpen 20 is a 30-nak, márpedig egy mai közmondás szerint a kétharmad az kétharmad. Ezért úgy érzem, jogos és helyénvaló lesz, ha a szép jubileumot néhány mondattal most én is megünnepelem.

Matematikus lévén, legszívesebben Zsombón is mindig matematikáról beszéltem volna, de visszafogtam magam, tudva, hogy egy-egy dolgos nap után este 6-tól 8-ig nem mindenki tudná kedvelt tudományom érdekességeit élvezni. Így aztán sok alkalommal tartottam előadást fizikáról, csillagászatról és egyéb olyan tudományokról, amelyeknek nem tárgya, hanem eszköze a matematika. Régebben előadásaimhoz csak krétát és szivacsot használtam, ám az utóbbi években már a számítástechnika vívmányait is. Gyermekkoromban az ilyeneket vetítettképes előadásnak nevezték (iskolások számára ez volt a mozi kisöccse); a mai nyelven ezek PowerPoint prezentációk.

A legutóbbi három évet hallgatóimmal a tudomány történetének szenteltük. A 2009 végén tartott előadás a huszadik századi szegedi tudományos kutatás és felsőoktatás történetéről szólt. Egy évvel utána nagyobb falat következett: a számírás és számolás fejlődése az őskortól napjainkig. 2011 novemberében pedig abban a tisztességben részesültem, hogy én tarthattam a népfőiskola évnyitó előadását. Tárgya Galilei volt, a nagy itáliai tudós, aki négyszáz évvel korábban kezdte lerakni a mai természettudomány alapköveit. Amikor ezt Horváth Dezsővel eldöntöttük, még nem tudtam, milyen lehetőség rejtőzik ebben a témaválasztásban.

A Wesselényi Népfőiskola tanárai számára alapelv: a mondanivaló érdekességének összhangban kell lennie fontosságával. Ezért annak is utána néztem, ki fia-borja volt Galilei. Kiderült, hogy apja, Vincenzo Galilei jeles zeneszerző, a 16. század nagy lantművésze volt, akinek néhány zeneművét a 21. században a világhálóról is le lehet tölteni (méghozzá ingyen és legálisan). Támadt egy ötletem. Amikor iskolás gyerek voltam, a tanévet még templomi orgona méltóságteljes hangjaival kezdték (katolikus iskolában a Veni Sancte szentmisével). Milyen szép lenne a Galileiről szóló tanévnyitó előadás előtt Vincenzo Galilei orgonamuzsikája!

Így is lett. Előadásom előtt felcsendült a tanteremben – és a németországi Kaiserslautern város egyik nagyszerű orgonáján – a 114. zsoltár úgy, ahogyan azt Vincenzo Galilei négy és fél évszázaddal korábban megalkotta. Amikor elhangzott, akkor mondtam el kedves hallgatóságomnak, milyen szoros kapcsolat van az est témája és a bevezető zene között. A tudós Galilei is, a zene is Vincenzonak köszönhette létrejöttét! Aki nem volt ott, vagy szívesen meghallgatná még egyszer, megleli a következő helyen:

http://www.youtube.com/watch?v=fJtVBYX2FVk&feature=related

Írtam mindezeket 2012. január 8-án, napra pontosan 370 évvel azután, hogy Galilei, a tudomány új korszakát megnyitó fizikus és csillagász, átköltözött a halhatatlanságba.

Dr. Csákány Béla