| Tudnivalók a szakmai tárgyak felvételéről és teljesítéséről |
|
A hallgatók korábbi végzettségétől függ, hogy ki milyen tanterv szerint haladva szerezhet matematikatanári diplomát a tanári mesterképzés keretében (l. tanári mesterszak szerkezete, matematikatanári szakképzettség mintatantervei). Az ETR-ben egyetlen “tantervet” találnak mindazok, akik matematikatanári szakképzettséget kívánnak szerezni, tehát minden hallgatónak saját magának kell számon tartania, hogy a fentiek közül melyik mintatanterv szerint kell haladnia, és ha egyéni tanterv szerint tanul, akkor a saját tantervét. A mintatantervekben felsorolt, illetve az ETR-ben látható tárgyak többnyire egymástól függetlenül felvehetők, illetve teljesíthetők. Kivételt képeznek a következők:
Az ETR minden tárgy esetében egyfajta előfeltételt, illetve egyfajta párhuzamos feltételt tud kezelni. Így ezek a feltételek annak megfelelően vannak beállítva, hogy az automatikus ellenőrzés a matematika alapszakon, illetve a főiskolán matematikatanári szakon végzettek --- azaz a legtöbb hallgató --- esetében a kívánt eredményt adja. Például a Magasabb fokú egyenletek és geometriai szerkeszthetőség tárgynak az ETR-ben nincs előfeltétele, de azok nem vehetik fel, akiknek egyéni tantervében elő van írva az Absztrakt algebra tárgy teljesítése. (Ha mégis felveszik, a Tanulmányi Osztály törölni fogja a tárgyfelvételt.) Ugyanakkor például a Matematika zárószigorlat vizsgákra csak az jelentkezhet az ETR-ben, aki már teljesítette a Magasabb fokú egyenletek és geometriai szerkeszthetőség és még további két tárgyat, így akinek e három tárgy valamelyike nem szerepel a hálótervében --- pl. mert matematikus (mester)szakot végzett vagy végez ---, akkor csak személyesen jelentkezhet a Matematika zárószigorlatra. Ebben az esetben a hallgatónak igazolnia kell a három előfeltétel tárgy teljesítését --- pl. a matematikus (mester)szakon szerzett diplomájának vagy az előfeltétel tárgyaknak megfelelő matematikus (mester)szakos tárgyak teljesítésének bemutatásával. ________________________________ * A mintatantervekben felsorolt tárgyak közül nem elméleti matematikai tárgyak: A matematika tanítása, Elemi matematika, Szakmódszertani szeminárium, Iskolai gyakorlat, Fejezetek a matematika kultúrtörténetéből. |
