Pályázat predoktori álláshelyekre

 

A Bolyai Intézet pályázatot hirdet egy éves időtartamú (2014. szeptember 1-től 2015. augusztus 31-ig szóló) predoktori álláshelyek betöltésére. Elsősorban az SzTE Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolája programjában részt vett vagy idén végző azon hallgatók jelentkezését várjuk, akik a doktori fokozat megszerzésének közelébe jutottak.

A pályázatban össze kell foglalni a doktori tanulmányok megkezdése óta végzett munkát, részletezni kell az elmúlt 1 évben folytatott tevékenységet, s fel kell vázolni a doktori értekezéssel kapcsolatos elképzeléseket. Kérjük mellékelni a megjelent, közlésre benyújtott, vagy benyújtás előtt álló cikkek listáját, valamint a konferenciákon való részvételek és előadások listáját. A már megjelent, elfogadott, benyújtott közleményeket PDF file-ban kérjük egyéni honlapra feltenni, és az elérhetőséget megadni. Az elérhetőséget csak az Intézeti Tanács tagjai fogják megkapni.

 

A pályázatokat 2014. április 7-én 12 óráig lehet a Bolyai Intézet irodájában leadni.

 

Szeged, 2014. március 20.

 

 

                                                                                  Krisztin Tibor

                                                                                            intézetvezető