Kerekasztal-beszélgetés
Gondolatfelvetések szegedi doktoranduszok részérõl
Az 1993-ban elindított új típusú doktori képzés célja a kutatás-utánpótlás biztosítása. A képzés lehetõvé teszi, hogy a felsõoktatásból kikerülõ fiatal szakemberek közül azok, akik kutatói ambíciókat táplálnak, megtorpanás nélkül kapcsolódjanak be a szakterületükön folyó kutatói tevékenységbe és kb. 30 éves korukra szakmailag felkészült, tájékozott, aktív és önálló kutatóként folytathassák pályájukat.
Magyarországon a doktori képzés, mint általában minden kialakulóban lévõ rendszer, számos gyermekbetegségben" szenved. A vitanapon ezekrõl a problé-mákról, és a megoldási lehetõségekrõl beszélgetünk. Az alábbiakban ízelítõül felsorolunk néhány témát, amelyet megvitatásra érdemesnek tartunk. (Az adatokat az Országos Doktori és Habilitációs Tanács (ODHT) és a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) által 1997-ben készített felmérés elemzésébõl gyûjtöttük (Acta Doktorandorum, 1997/II.).)
1. Szakmai konzultáció
A doktoranduszok átlagosan idejük 40,4%-át fordítják kutatásra. A doktori disszertáció megfelelõ színvonalú elkészítésében általában meghatározó szerepe van a szakmai konzultáció intenzitásának. Ez nem függ feltétlenül az oktató-hallgató találkozások gyakoriságától, de mégis elgondolkodtató, hogy a hallgatók egytizede fél évente vagy annál ritkábban konzultál témavezetõjével. Sokak szerint ennek oka az, hogy a doktorandusz képzés egyre inkább tömegképzéssé válik, mások úgy vélik, hogy a témavezetõk nincsenek megfelelõen motiválva.
2. Kurzusok
A doktoranduszok idejük 35,8%-át fordítják tanulásra, óralátogatásra. Az egyes doktori programok képzési színvonala között igen nagy különbségek vannak. Egyesek a túlságosan nagy vizsgaterhelésre panaszkodnak, mások pedig arra, hogy saját kutatási területükön kívül egyáltalán nem kapnak lehetõséget tudásuk bõvítésére.
3. Konferenciák
Nagyon sok témavezetõ tartja fontosnak, hogy diákjai minnél hamarabb megismer-kedjenek a szakma jelentõs nemzetközi képviselõivel, és hogy hamar szerezzenek gyakorlatot saját eredményeik elõadásában. Nõ a száma az országos doktorandusz konferenciáknak is, amelyek igen magas színvonalú tevékenységrõl adnak számot. Hasonló rendezvényekre nagy szükség van.
4. Tárgyi feltételek
A tárgyi eszközökkel való ellátottság
valahol az oktatói és hallgatói státusz
között helyezkedik el. A doktoranduszok kétharmadának
van önálló íróasztala, 91%-uk
rendelkezik számítógép hozzáférési
lehetõséggel, 82%-uk tud ingyen fénymásolni,
közel négyötödük jut hozzá szakkönyvekhez,
folyóiratokhoz.
A doktori képzésben részt vevõ állami
ösztöndíjasok után az egyetemek normatív
képzési támogatást kapnak a minisztériumtól.
Ebbõl azonban több egyetem is jelentõs összegeket
fordít saját mûködési kiadásaira.
5. Oktatói tevékenység
A doktoranduszok 68%-a tanít, átlagosan heti három, vagy kevesebb órát. Ez idejük 16%-át teszi ki. Abba, hogy milyen tantárgyat tanítsanak, többnyire nincs beleszólásuk. Több mint 50%-uk olyan szemináriumot tart, amely egyáltalán nem kapcsolódik a kutatásához. Állandó vitatéma az oktatói tevékenység díjazása is.
6. Ösztöndíj
A megemelt doktorandusz ösztöndíj némi feszültséget teremtett az egyetemeken. Sokak szerint ennek a megoldása azonban nem lehet az, hogy csökkentsék azt, hanem az, hogy értékálló, minõségi bérezést vezessenek be az egyetemeken az oktatók és kutatók körében. Másrészt az ösztöndíj folyósításával járó probléma állandó beszédtéma a doktoranduszok között.
7. Érdekképviselet
Az intézményes hallgatói érdekképviselet
kérdése úgy tûnik, hogy a doktoran-
duszok körében még kevésbé tûnik
központi kérdésnek, mint az alapképzésben
résztvevõ diákok körében. A hallgatók
kétharmada nem tudja, hogy van-e a doktori iskola hallgatóinak
képviselõje az egyes egyetemi, kari testületekben.
Az érdekképviseleteknek általában
jó, partneri kapcsolata van a különbözõ
szervezetekkel, de a hallgatók körében tapasztalható
érdektelenség központi problémájuk.
8. A harmadik év után
Eddig a végzõs évfolyamok hallgatói közül csak néhány százalék jutott el három év alatt a doktori disszertáció elkészítéséig, illetve annak megvédéséig. Az egy évfolyamra jutó körülbelül 1600-1700 doktorandusz jóval felülmúlja az évente megnyíló kutatói állások számát. A megoldást a posztdoktori és a külföldi ösztöndíjak jelenthetik.
Balog Krisztina
II. éves doktorandusz