AMK 2024

2024. június 3-5.

A sikeres 2012-es és 2016-os győri AMK konferenciák hagyományát folytatva, a 2020-as COVID év kimaradása után a Bolyai János Matematikai Társulat ismét megrendezi a magyar Alkalmazott Matematikai Konferenciát, ezúttal Szegeden, az SZTE Bolyai Intézet, a HU-MATHS-IN és az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szervezésében.

A konferencia célja olyan tudományos, technológiai, gazdasági és társadalmi kihívások bemutatása, amelyek megoldásában a magyar alkalmazott matematikusok jelentős szerepet játszanak. A rendezvény betekintést ad a Magyarországon zajló alkalmazott matematikai kutatásokba, azok más tudományterületekkel való kapcsolataiba. Fórumot teremt új multidiszciplináris és ipari együttműködések kialakítására, valamint új irányokba vezető matematikai kutatások ösztönzésére. A konferencia egyben képet ad a nemzetközi alkalmazott és ipari matematikai trendekről is.

A program alapját kiváló kutatók változatos összetételű plenáris, illetve meghívott előadásai alkotják. A várható nagy érdeklődésre tekintettel további kollégák kutatásainak bemutatását poszterszekció keretében tudjuk biztosítani. Mindemellett aktuális és széles érdeklődésre számot tartó témákról szóló panelbeszélgetések is a program részét képezik.


Plenáris előadók:

BENCZUR_Andras

Benczúr András

(HUN-REN SZTAKI, MILAB):

Gépi tanulás és adatvezérelt megközelítések alkalmazásai

Haller György

(ETH Zürich):

Nemlineáris rendszerek adatalapú modellezése

Horváth Péter

(HUN-REN Szegedi Biológiai Központ):

Élet a pixelek mögött

Horváth Zoltán

(Széchenyi István Egyetem, Győr)

Új európai kezdeményezések az ipari matematikában

Moghadas, Seyed

(York University, Toronto):

The mathematics and health economics of vaccination

Oroszi Beatrix

(Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ):

Miért érdemes járványt modellezni?

Prószéky Gábor

(HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont):

Nyelvi képességek a MI esetében és a mi esetünkben

Takács Dénes

(BME):

Egyensúlyozás egykeréken

Takarics Béla

(HUN-REN SZTAKI):

A jövő repülőgépe


Szekcióelőadások tématerületei (4×10 előadás):

Panelbeszélgetések neves szakértőkkel

Hogyan készítsük fel a diákokat az ipari matematikai pályára?

Moderátor: Vizi Zsolt (SZTE Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium)

Résztvevők: Haller György (ETH Zürich), Kis Tamás (HUN-REN SZTAKI), Kis Levente (Bosch Magyarország)

Matematika és Szeged városa

Moderátor: Csendes Tibor (SZTE Informatikai Intézet)

Résztvevők: Krisztin Tibor (SZTE Bolyai Intézet, Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke), Nagy Sándor (Szeged városfejlesztési alpolgármestere), Vajda Tamás (igazgató, Szegedi Tudományegyetem Levéltára)

Matematika, mint az innováció motorja

Moderátor: Röst Gergely (SZTE Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium)

Résztvevők: Bódis László (innovációért felelős helyettes államtitkár), Szabó Gábor (Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány elnöke, Magyar Innovációs Szövetség elnöke)

Alkalmazott matematika jövője a mesterséges intelligencia tükrében

Moderátor: Benczúr András (HUN-REN SZTAKI, Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) szakmai vezetője)

Résztvevők: Jakab Roland (HUN-REN vezérigazgatója, Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke), Jelasity Márk (SZTE Mesterséges Intelligencia Tanszék vezetője), Haller György (ETH Zürich)

A magyar nyelvű matematikai publikációk jövője

Moderátor: Bozóki Sándor (Budapesti Corvinus Egyetem, Alkalmazott Matematikai Lapok
felelős szerkesztője)

Résztvevők: Simon L. Péter (ELTE Matematikai Intézet igazgatója, Érintő magazin
főszerkesztője, BJMT főtitkára), Prószéky Gábor (Nyelvtudományi Kutatóközpont
főigazgatója), Gerencsér László (SZTAKI, AML főszerkesztő-helyettese)

Poszter szekció

Mivel korlátozott számú előadásra van csak lehetőség, szeretnénk biztatni a kollégákat, hogy a poszter szekcióban mutassák be eredményeiket, amelyhez megfelelő körülményeket és időt biztosítunk. Egy poszter kiállítása jóval több érdemi diszkusszióhoz vezethet, mint egy előadás, ahol erre kevés idő van. A posztereket legfeljebb A0-s méretben kérjük elkészíteni, az absztraktokat pedig legkésőbb május 10-ig elküldeni jóváhagyásra az info@eglab.hu címre. A honlapon is szeretnénk megjelentetni a posztereket, ehhez elektronikusan pdf vagy ppt formátumban kérjük őket ugyanerre a címre a konferencia kezdetéig elküldeni.

Közösségi események

Konferencia-bizottság:

Elnök: Röst Gergely

SZTE Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék vezetője, Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője, HCEMM Scientific Computing Advanced Core Facility vezetője, a Bolyai János Matematikai Társulat Alkalmazott Matematika szakosztályának elnöke

Társelnök: Simon L Péter

ELTE Matematikai Intézet igazgatója, a Bolyai János Matematikai Társulat főtitkára

Titkár: Dénes Attila

SZTE Bolyai Intézet egyetemi docense

Tiszteletbeli elnök: Gerencsér László

HUN-REN SZTAKI

Helyi szervezőbizottság (SZTE Bolyai Intézet):

Balázs István, Bartha Ferenc, Boldog Péter, Csuma-Kovács Rita, Garab Ábel, Juhász Nóra, Kertész Csilla, Marótiné Pántos Szilvia, Polner Mónika, Tekeli Tamás, Vizi Zsolt

Partnereink és támogatóink:

Scroll to Top